Halk robajok tompán
a lélek hasadékain,
elhagyott gyomrán
át morajlik a kín.

Odafenn sem sejtvén
mi zajlik a magban,
panaszos szót ejtvén
rohan gyászos zavarban
a sok nyomorult szellem.

Megcsömöllött jellem,
ez tajtékzik nyomban,
arcomra kiül, gyomromban
forog, és feszít és mardos,
és készül, és belül vagdos,
mert nemsokára robban! Robban!

S mert ő küld, és irányít:
menj! éld! szívedre rá nyit,
könnyed kicsordul, fegyvered kicsorbul,
majd elönt a forró tűzből fénylő fémáradat,
s a poklot is megjárt, száz hadat vezérlő,
kínoktól megedzve vérében vezeklő,
szeretetében gyilkos áldozat!!!

Remeg a test bele, sejtjében
ott jár a mindenség; az élet.
Félelemmel tölti elmémet,
hogy micsoda erő rejtjében
léphet ember e Szent Földre,
öröklétében rövid időre.

Szeretni, s vágyni,
önmagadat látni,
érezni, s élni,
vérezni, s vélni,
társaidért sírni,
és ölelni, csókolni,
ütni, és hagyni,
hogy tépjen, vágjon,
mindent, és mindenkit,
mindenhol, mindenkoron.

E rövid időt hordozni,
mint hátadon kereszted,
nap mint nap tudatában lenni,
s ráébredni, hogy nincs véletlen,
szenvedést, fájdalmat ígér.

Ha hitvány léted eretnek,
s nem biztat a szó: szeretlek,
nem mész, nem ölelsz, nem fáj,
és érdekel még, hogy mi vár -
magad maradsz magadnak.

S mert tükör által ragadnak
homályos képek bennünk,
hogy felejtsük, mit kell tennünk,
s mi azt hisszük, hogy sejtjük.

A vulkán torkán át folyik a láva,
míg él az Isten, s míg éltet Gaia,
egymást közt cserélik a létet.

S míg tűz él bennem, vagy szikra,
legyek bűnös, vagy birka,
örökké szeretlek Téged!

 ~ Veszprém, 2019. május 10.

Szorító kezek fognak,
öklök arcomon, ropognak
csontjaim, megalázkodom,
ölj meg százszor, várom.

Reményem teljes az élethez,
de belül a kis-értés ül,
s mit mondjak még ehhez,
árva szívem tőlem menekül.

Ha szeretni nem tudnálak,
s olyant nem értem én,
már lennél holt miattam,
s lennék a Léthe jegén.

Miért vagyok oly balga,
s miért vagy te oly rideg,
tükröd csalfa akna,
kire veted, didereg.

Bűnös vagyok, érzem,
bűnöm szikár végzet,
aligha értem, s kérdem:
még mennyi lélegzet?

De volna megváltás,
ím halni általad s érted,
mit a szó sem sejtet:
hogyan szeretlek Téged.

Hogyan hazudok magamnak,
hogyan bántlak, nézlek,
miért hazudok magamnak,
miért bántlak, kérdlek?

Dőre dac, gyarló gyengeség.
Ölj meg, százszor, szépség,
mert kit én látok benned,
nem Te vagy; csak kevélység...

Te szabad vagy, lélek,
szabad akarattal, kérlek,
bocsáss meg, míg élek,
döntésem nem értem de hányszor:
jöjj, ölj meg százszor százszor!

~ Veszprém, 2019. március 4.

Szemem nedve lepereg,
testem-lelkem kesereg.
Eszem menten ellenez,
lelkem bezzeg helyre tesz.

Reggel neved zengenem,
este meg elfelednem,
szeretetben helyesen,
feleletben felesen.

Nem merem, nem tehetem,
egyetlen szerelmesem,
helyed lelted, lett kegyed,
szeresd, engedd, edd; tegyed.

Nem kereslek, nem teszem.
Zsebembe tettem eszem.
Szemed, kezed lehellem,
Engedd lelkem elmennem.

~ 2019. január 29.

Nem felejtettem, nem kenyerem,

Nem engedhetem, nem tehetem.

Neveletlen hercege telhetetlen,

Mert vele nem lenne lehetetlen,

Nem lenne, mert szeretem.

Ereje, deleje, szeme telje; szerelem.

De nem tehetem meg, mert

Nem fellebbezhetek ellene, vert

Engem ezerszer jeges szeme ereje,

Fejemet s eszemet zsebembe rejtve

Elfeledtette velem: kell nekem.

Szeretlek, mert lelked

Nem egyszer engedett

Vezekelnem, fejemet

Selymesen heves, pehely lenge kezet

Engedve negyven fele negyede esztendeje

Lelkedre letennem.

Nem felejtem el ezt, s nem felejtem

Nevedet. Nekem Te, jeges menyecske,

Heves delejjel ellenzett gyermekecske,

Szerelmem leszel, eszem ellenez,

De meg nem menekedhet ez,

Nem telhet meg keservvel,

Helyette lebegne, s eregetne

Szeretettel telve neked zengzeteket.

Legyen neked eredeztetve

E szerelmes vers:

Kedvesem, fekete levesben

Helyedet lelted, legyen benn

Neked kedved, de ne feledd,

Szeretve lenned, szereteted tenned,

Vegyed testem, s egyed,

Legyen veres erem nedve eleded,

Mert nekem kenyerem s kelyhem

Lett tested-lelked,

Egyebet se keresek benned,

Teremtett eget, te teremthesz mennyet,

Engedj be, engedj,

Gyermekemet Te neveld,

Ez vezet engem, szerelmem,

Veled lennem. Kell tennem.

Szeretnem. Engedj be, engedj el,

Kedvesem.

~ 2019. január 29.

Nincs szó, melyet kimondva
elmondhatnám, mit érzek,
nincs igazság, amiért ontva
vérét én testvéremnek
elérhetném, amit vágyok.

Nincs szó, mert a szó
nem lényeg, de a képek,
a szó mögötti jó,
amire én értek
mindent, önmagamban.

Nincs ember, ki felfogja,
míg érteni akarja,
mert eszével megfogja,
ezért vállával takarja
a lényeget: őt. Engemet.

Egy dolgot tudok tenni,
Mindent el s lenyelni,
Ami nem vagyok, átengedem.
Ami én vagyok, megtartom,
Szavak, képek, emberek,
átlényegülve remegek.

A világom az igazságom,
nem enyém, de használom.
Ezért kaptam, s ezért élek.
Ölj meg, ha szeretsz, kérlek,
s ölelj meg, ha gyűlölsz.

Csak így menthetsz meg engem,
magamtól, s magadat tőlem.
Én vagyok az ördög,
s a Krisztus egy személyben.
Ha van bűn, engem nyom e rög.

Mert átveszem, ha látom,
amit cipel felebarátom.
Szeretem, de kifejezni,
sosem tudtam. Nem tudom.
Lenne már végső nyugtom,

mint a Mestert és Margaritát,
akit nem vett magához Isten,
de kérte a tagadás urát,
adjon nékik nyugalmat a mélyben.

Entrópia zérus.
Végtelen energia.
Világ.

Vége.

~2018. december 19.

Merengő gyerekszív,
örül, remél, boldog: él.
Szemlél, vizsgál,
mindent érteni kíván,
s érti, hogy nem ért.
Csak egyvalamit kért
szemedbe tekintvén:
lásd meg mit ő benned lát,
ki elfogad, s szeret, áldd,
tanít, hogy ne feledd,
miért jöttél ide át.
S mit adsz néki te?
Amid van, másod egyebed sincs.
S ha keveslik e tiszta kincs,
tudd, a gyermeki hála
végtelen, s nála
jobban nem szeret senki,
mert ő ezt vissza soha
nem tudja neked adni.