Sokszor eszembe jut ő, a Lány.
Unatkozom, mikor rám tör a magány,
Ijedten bámulok magam elé, a földre.
Bosszant, mert én tettem ezt is tönkre.
Sokat változtam azóta, mégis eme érzés
Átélt nehéz időket velem, s a kérdés
Most az itt, hogy védhetem-e bárkitől,
Attól, kinek vérző vágya bárkit öl,
Tép, eléget! Ő mást érdemel, és többet...
Tekintete lágy, törődő, erényes és nemes,
Amint rám pillant, ajkam szavakat keres,
Mondanám, mit érzek, de nem tudom,
Árvíz folyik keresztül torkomon.
Sajnálom, amit hajdan veled tettem,
Bocsáss meg, hogy keservet vetettem
Ily módon eléd, nem ezt érdemlenéd,
Utolsó kérésem lenne egy Feléd:
Sokáig emlékezz rám, kérlek.
       Soha nem felejtelek el Téged...