Malkhut
Fényes égbolt magaslik felettünk.
Nappal látunk, megélünk, menekszünk,
Megyünk, várunk, fizetünk, vetekszünk,
verekszünk; ugye el ment az eszünk?!
Utolsót szítok, végső harcomat,
láng legyen szemem, gyújtsa arcodat,
igazság magja szívünkbe férjen,
álcák játszmája álomba térjen.
Véres kést tolt húsomba alakod,
Karddal ölnél, ha volna bal karod,
Jobbal tartod fordított kereszted,
mereszted, míg végleg nem ereszted.
Nincs itt már titok, minden nyitva van,
száll még a szitok másra minduntalan,
gazság pora betakar bennünket,
nem látjuk-éljük vérből lelkünket.
Kényes kép volt, múltamból feledted,
Habbal átszőtt képekkel keverted,
Legyünk bárgyúk! hitetted, nevetted,
te tetted! Mert, Uram, Te engedted!
Pokolba birtok, minden tiéd itt,
némán sikítok: Nem, az Isten hit!
Az Egy, a Mind, a Teremtő Égbolt,
a Fény, A Vég, A Kezdet: Ige volt!
Kérges vén folt, anyagba leszálltunk,
Haddal vártál, Fényhozó Királyunk,
Kellünk. Ellünk. Középen mi állunk,
mi várunk, Menny és Föld forr minálunk.
~ 2019. október 8., Szergény