Szorító kezek fognak,
öklök arcomon, ropognak
csontjaim, megalázkodom,
ölj meg százszor, várom.

Reményem teljes az élethez,
de belül a kis-értés ül,
s mit mondjak még ehhez,
árva szívem tőlem menekül.

Ha szeretni nem tudnálak,
s olyant nem értem én,
már lennél holt miattam,
s lennék a Léthe jegén.

Miért vagyok oly balga,
s miért vagy te oly rideg,
tükröd csalfa akna,
kire veted, didereg.

Bűnös vagyok, érzem,
bűnöm szikár végzet,
aligha értem, s kérdem:
még mennyi lélegzet?

De volna megváltás,
ím halni általad s érted,
mit a szó sem sejtet:
hogyan szeretlek Téged.

Hogyan hazudok magamnak,
hogyan bántlak, nézlek,
miért hazudok magamnak,
miért bántlak, kérdlek?

Dőre dac, gyarló gyengeség.
Ölj meg, százszor, szépség,
mert kit én látok benned,
nem Te vagy; csak kevélység...

Te szabad vagy, lélek,
szabad akarattal, kérlek,
bocsáss meg, míg élek,
döntésem nem értem de hányszor:
jöjj, ölj meg százszor százszor!

~ Veszprém, 2019. március 4.