Bezárul a kör.
Birka vagyok,
ha nem ökör!
Teljes szögből
tíz fok lesz csak,
aranyrögből
rideg salak...

Zárul a szem,
s zárul a szív is,
nem vagy már senki,
csak egy kis
tigris,
csíkjaid nem vetheted le,
akarnád bármennyire.

Kérdem én,
jobb vagyok-e nálad,
ha lelkem azért fárad,
hogy Téged álszentmód
gyalázz'lak. Nem vagyok.
Vagyok-e ember tehát,
ha összetörve, árván
cipelem keresztfám,
s büszkeségtől
öntelve, gúnnyal,
haraggal öntlek le?
Nem vagyok.

De zárul a lélek,
zárul a szellem,
ezen a helyen,
itt félek...
Félek, hogy elveszem,
hogy valaki, aki én nem,
felülkerekedik, énem
eltűnik, s leszek helyette ÉN.
Én, aki magamnak akarok,
míg mást félrerugdalok,
nem én, ki felsegítlek,
ha elesett vagy,
én, ki beléd rúgok,
ha bánatod nagy.

Tilos volt, s tilos lesz
önmagad lenned,
s ha mersz,
nyúznak a gondolatok,
gondok, bajok,
morajok, zajok.
Elhagynak emberek.
S nem látod a lényeget.
Ekkor jön elő
a hatalmas erő,
mely a tiltáson túl tesz,
rákölt, s rávesz,
hogy élj.
Remélj.
Küzdj.

Hogy miért?

Mert mindig van Egy, ki szeret!