Mikor életemre gondolok,
tudom, enyém a döntés,
és enyém az ok,
hogy mihez ragaszkodhatok.
S megnyilvánulok, bár
lélektől lélekig már
nem alkudok emberekkel,
magammal, az egyetlennel
kerülök zavarodott
magányba, haza hozott
gondom nem mondom,
nincs mit szólnom.

Büntetésül kapom,
mit saját álmomból láttam,
mert éltem, haltam, vágytam,
szerettem; de át nem adtam,
kegyetlen, kelletlen vártam,
hogy befogadj s megláss,
hogy átadhassam, mit lelkemből
sugárzó szeretetnek tüzében
érted s miattad kaptam, tapasztaltam -
ebből vagyok, ez az elmúlás.
Bűnöm az, hogy létezem,
s nem néha megfeledkezem,
hogy én is teremttettem,
hogy egynap rám is vár
öreg barátom, az Egykorú,
addig bizony kín, könny, ború
űz, hogy végre bízni merjek,
hogy így örökké küzdhessek.

Rabja magának az ember,
rácsok között elmélkedik
a rácsról, amit nem lát, mert nem mer,
s reménykedik:
majd más megoldja,
mit a sors reá ver. -
De mivégre, ha látja,
mi végre ha tud, s oktat,
végül az idő koptat,
és tanítja az okot, s a tant:
a határ az agy,
amit ért, s amiért
nincsent vagy vant kért;
a határ, a rács Te Magad vagy!

Míg másképp TE soha nem vagy,
nem voltál, nem is leszel,
hiába zokog Lucifer,
hiába törsz, zúzol, eszel,
vagy ölsz, gyilkolsz ily módon,
míg magadé vagy, ódon
bor a rossz tömlőben,
nem vagy se jobb,
se több az Örökké Élőben.
Ne láss, ne hallj, ne tudj,
s ne alkudj, ne látssz!
Ne fordulj máshoz másért,
míg ellenséget látsz!
Mert kihez fordulsz, ha látnak,
fordulsz-e, ha nem látnak,
ha majd meglátnak, ellátnak,
s te belátsz, hogy még játssz.
Hogy még játssz ma! de egy nap
véget ér a játszma.
Akkor, mikor mindenek zúgnak,
mikor nincs fanja Hollywood-nak,
s szolgálunk az egyetlen úrnak,
együtt leszünk mindannyian.
Akkor, mikor rájövünk,
sosem volt miénk életünk,
egyek leszünk mindannyian.

Vár az Isten,
aki rám vár, erőssé tesz,
ha átadom, amim sosem volt,
csak úgy hittem.
S ha odaadom,
elnyerem.
Övé a hatalom,
kegyelem
részese én s az Ég:
Egyedül Övé a Dicsőség!

2018. április 11.
N.B.