A költő leírja azt, ami a gondolataiban motoszkál, még ha ő sem tudja, mi az, vagy a célt, hogy miért írja, illetve az ok, hogy miért pont azt írja.

Így született meg az alábbi versem is, melynek címe:

Orgia

Összepréselve sok leány
együtt vetkez a rúd mellett,
férfi vágyak kelnek, halnak,
ez az, ami nekik kellett!
Csúszik, mászik a sok puha
selyem, táncolva pereg a ruha,
alább dobják, az elveszik,
kit érdekel, hova esik!
Csáberővel szítja a hőt,
megragad sok férfi egy nőt,
s cibálja, húzza, tépi a haját,
mint ahogy a saját csaját
ráncigálja ki a férfi a bálból,
ömlik a kéj a kuplerájból,
izzadság szaga járja át a helyet,
a parfüm s kellem illata helyett
mindenütt izzik a forró lég,
a sok ösztönlélek földre hajlik,
mind vágyak tűzében ég,
s a forró magma; ordítás hallik,
egybeolvadó testek, a verejték hullik,
minden csupa szenny és véres
az orgia köde, kékes füst,
cigaretta bűze száll,
ki fekszik, ki térdel, ki áll,
de mind vadság rabjává vál,
az ösztön nem engedi láncát,
az ördög eregeti most sáncát,
s pálcát
tör felettük egy életre,
de ők csak csinálják, mit törődve
a külvilággal, egymáséi ők,
a szvinger hapsik és gengbenges nők,
majd megcsillan egy sudár nyílvessző,
mint Amor nyila, tömeget átszelő érzés...
Tudatlan Éden,
ezt élik éppen,
mind boldogságot érez,
nem beszél, nem szól, nem is kérdez,
csak van. Mámorító Tudatlan,
s szereti Ember az Emberét untalan,
szeresd Felebarátod;
így semmi nem hasztalan.