Mert rejtőzik előlem
mivoltom, felőlem
nem maradhat semmi
sem gondom, s nem mondom,
ez itt a való,
én meg agyaló
bűnöző vagyok.
Börtönbe zárattam.
Mert ki tudja a titkot,
s ismeri a fényt,
de nem cselekszi,
mit az Úr Krisztus kért,
nagyobb a bűne,
mit más nem tűrne;
közel a vég.
Az ördög táncol velem,
a halálhoz láncol,
leköti szívem,
esek, zuhanok befelé.
Az utolsó vívásom elé
léptem boldogtalan.
Szeretetem mélysége
felszínről nem látható,
ott csak kétsége
eszemnek, ami átható,
s lelkem mérgezi.
Az idő végezi dolgát,
ezt a rabszolgát
üti, vágja, űzi, taszítja,
s csak a lelkét szítja:
mozdulj!
Robbannék szét, végtelen erő
gyülemlik, nincs forma,
s önmagát védi s pusztítja.
Bátor a lány, ki ezt mind felfogja,
neki ez nem gondja,
ki nem függ tőlem,
karjaiban tart, s nem ítél,
s én szeretem őt,
ki önmagát adja, a nőt,
ki példával mutatja,
mi az élet,
könnyeim itatja,
és férfivá lényegít.
Bátor, mert felvállalja,
amit mások rejtenek,
s amit én is elfedek,
képmutatók az emberek.
Nem kell, hogy szólj,
s nem kell tanács,
csak a két szemed, s az,
hogy Te önmagad add ,
és zsarnokságom megbocsásd.