Nyelvtan házinak készült, vers lett belőle. Képzeld, még ötöst is kaptam... 13 versszakos lett, ami egyrészt jó, mert szerencseszámom. Van még egy versem, egy haiku, amely 13 versszakos. Majd igyekszem megosztani. De addig is:

Domborodó tükör

Ő egy fura Isten teremtése.
Mint a sakálé, olyan nevetése.
Szép szál termete mint egy szál virág szál,
szálkás, szakállas, szakasztott szamár.

Haja, mint a sün tüskéi,
idegesítő, kopogós zenéi
nyúzzák a társaságot;
ő másképp látja a világot.

A divatot? Élénken figyeli,
esze nyílván azzal van teli.
Hisz látod a ruháját, mely szakadt,
mert valaki keze odalenn megszaladt…

Angolul karattyol a kék kakas,
németül is néha, bár szókincse lukas.
Olyan akar lenni, mint Einstein,
de eddig csak azt mondta: „Ich bin ein Schwein!”

Merthogy az is, egy disznó, egy malac,
vicceket mesél, s csak ő nevet: kac!
Néha élceit a másik díjazza,
ami után a hazugság ördöge kínozza.

A zene pedig a fejében él,
a muzsika hangja kezéből zenél.
Bár, ő a dallamot így is hallja,
míg mindenki más már ezt is sokallja.

Aztán hol itt a baj?
Mert nem olvad a fején vaj!
Több talán, mint te azt hiszed,
míg nem terített asztal elé viszed.

Vagy tollat fog az ifjú Ady,
s verseket ír, melyek nem maradi
versek, tartalmuk, lényegük bizony
van, tőlük bár rád tör az iszony.

De hát kinek is írja őket,
csakis magának, mint a nőket,
azokat is keresi, kutatja,
talál is, de őt senki nem méltatja.

Nyílván benne van a hiba,
hogy létezik e sok haliba.
Vagy csak nem ösmerik teljesen
s félrerúgják hevesen.

Ki ez? Mert úgy látszik,
hogy ez a senki Istent játszik.
Azt mondják, bolond, így szolidan,
néha szebbel illetik és nyíltan…

Rá jellemző egy dolog,
amit kap, azt ad, ő így boldog.
De ha nincs, amiért adjon önmagából,
csalódottság szálljon szavából.

Tudod, hiába beszélsz is neki,
gúnyolódás fülön be, majd ki.
Kritikákat meghallja, kész! Innentől
ne ítélkezzél felőle egyből!