az este
a kaszás lengette kaszáját
felettem, engedte száját,
ömlött a fekete, ég,
vakmerő fennség, égő
feketeség.
köd volt csak és fátyol
szája tátva, gyászol
belőle fekete nász foly.
a halál ma velem táncol
álmom is valóság
életem: álom, adóság,
nem találom, vágyom,
tárom ki szívemet,
látom a szíveket,
fáj a látás,
de mégis hálás
vagyok mindenért,
mert ő ideért,
öreg barátom,
gyermeki álmom,
szavamat állom.
Majd távozott, s reggel
hajnali részegséggel
az ébredő ember,
azúr vendége kel fel,
telt szívvel fehéren
fénnyel és reménnyel
gyengén de eréllyel
folytatja útját,
viszi múltját,
jövőjét,
a pillanat idegenjét,
az öröklétben.
Semmiért egészen...